a s z o m s z é d b a m e n t e m .

legalábbis napközben. nem akkora móka. és van az a pillanat, mikor már azt gondolnám, hogy csak én nem vagyok elég okos ahhoz, hogy megértsek egy ötsoros mondatot úgy vasárnap éjjel fél 12 körül, és akkor éppen betoppan német anyanyelvű szobatársam, és kivételesen ahelyett, hogy osztrák urban dictionary live-ot játszanék vele, elé teszem a jegyzetet (mert ekkor már sejtem, hogy egyszeri felolvasás nem lesz elég), hogy akkor most mondja már meg nekem, hogy ezmiez, és ő háromszori olvasás után még egy kis gondolkodási időt kér, akkor mégsem érzem magam annyira ostobának, ami persze az én helyzetem kilátástalanságán nem segít. mert ugye a vizsgán mégsem írhatom oda zárszóként, hogy amit nem tudtam, az nem az én hibám, mert nem vagyok én ostoba, csak a jogi német túl nehéz, szóval szerintem jár a pont.

a karácsonyi vásár témához. tegnap egy helyi barátom megmutatta nekem az igazi bécsi karácsonyi vásárt, ahova a bécsiek járnak. ez azon kevés karácsonyi vásárok egyike, ahol szinte csak német - pontosabban bécsi osztrák -szót lehet hallani. a szűk lejtős utcákban kis bódék, igazi kézműves dolgokkal, nem pedig tömeggyártott világítós rathausos hógömbökkel. alig várom már, hogy a hóesésben sétálgathassak ott.

és megmutatta a vip karácsonyi vásárt is, ami a rathaus belső udvarán van, és a legtöbb hétköznapi ember (mint én) nem is tud a létezéséről. természetesen fedett, az árak ki sem voltak írva, de a talpas pohárból bort kortyolgató szivarozó bécsi polgárokat elnézve konstatáltam, hogy ennek a helynek az árszínvonalát valószínűleg nem az én erasmus-ösztöndíjamhoz szabták.

nem tűntem el végleg, és nem adtam fel a tervemet, hogy rendszeresen fogok írni, úgyhogy most újra erőt veszek magamon, és mesélek egy kicsit.

billa. este fél kilenc.

közepesen agyhalott állapotban (ez valószínűleg az M&A órámnak köszönhető) állok az édességes polc előtt azon gondolkodva, hogy vajon egy kicsi csokit vegyek-e vagy inkább kekszet (mert arra van kedvezmény a billa-kártyám miatt), amikor a tétovaságomat látva egy random mexikói odajön hozzám, és közli: szerinte inkább egyáltalán ne vegyek édességet, mert nem egészséges. hirtelen vegyes érzelmek gyűltek fel bennem, egyszerre volt hihetetlenül idegesítő (mert nekem senki ne mondja meg, hogy egyek-e édességet) és vicces. nem a mexikói, a helyzet. végül úgy döntöttem, hogy nem tekintem égi jelnek, és megvettem a kedvezményes milka kekszet.

ebédek random helyeken.

múlt héten például a francia jogász barátnőmmel egy olyan étteremben ettünk, ami hajléktalanokat foglalkoztat. nagyon finom volt az ebéd, nagyon kedvesek voltak az emberek, és én nagyon szívesen adtam a szokásosnál több borravalót.

a leggyakoribb ebédelős helyünk azért mégiscsak a menza, ami ugyan egy másik uniwienes épületben van, viszont nagyon közel. a hely a tetőn van a hetedik emeleten, van terasz és gyönyörű kilátás. viszonylag sokféle dologból lehet választani, mindig van menü (5eur), napi ajánlat, plusz az én kedvencem a salátabár, ahol a tányér méretétől függően 2,5-4 euroért lehet enni, és olyan salátákat, amivel tényleg jól lehet lakni.

otthon. a legolcsóbb, de a legtöbb időbe telik. valamit valamiért.

wiener deewan. zseniális pakisztáni kaja, magad választod ki és pakolod a tányérkádra az ételeket, és a végén a saját belátásod szerint döntesz, hogy mennyit szeretnél fizetni. és egyben ideális lehetőség a tulajdonosoknak az adócsalásra.

órák random helyeken.

többnyire az egyetemen vannak az óráim, ezen a héten mégis kicsit máshogy alakult. hétfőn szokás szerint a wolf theiss irodában volt az M&A órám, aztán kedden kezdetét vette egy kétnapos blokkszeminárium (medienrecht). cím alapján nagyon érdekesnek tűnt, és az is volt valójában, viszont mikor a hatodik óra után kijöttem a teremből, úgy éreztem, hogy eltűnt az agyam, és hogy soha az életben nem fogok tudni megtanulni rendesen németül. aztán véletlenül rossz villamosra szálltam. és nem volt a sparban a kedvenc joghurtomból. kicsit úgy éreztem, hogy haza akarok jönni. aztán az osztrák barátaim közölték velem, hogy az nem alternatíva, mint ahogy az sem, hogy nem tanulok meg németül, és szedjem össze magam.

és összeszedtem magam. másnap jobban mentek a dolgok, plusz a szerdai hat óra elég rendhagyó volt, mert elmentünk 3 tárgyalásra az osztrák legfelsőbb bíróságra, ami egy lenyűgözően szép épület. az óra további része pedig az egyik konferenciateremben volt megtartva. csak hogy ne kelljen visszasétálni az egyetemre. ekkor már nem éreztem, hogy lehetetlen, inkább csak azt, hogy sok erőfeszítésbe fog telni megtanulni úgy németül, ahogy szeretnék.

csütörtökön pedig az osztrák patentamtban volt a geistiges eigentum (szellemi tulajdon) órám, ami nagyon érdekes volt, körbevezettek bennünket az épületben, láttam edison aláírását és szinte mindent megértettem. 

little bike trip.

az alapötlet az volt, hogy végre csináljunk már valami egészségeset és sportosat együtt, ezért az osztrák barátunk javasolta, hogy menjünk el egy 'little bike trip'-re bisambergre, ami az alpok első hegye. bringáztam én már az ausztriában hegyekben, és az a 30 km tényleg nem egy nagy távolság, úgyhogy teljes lelkesedéssel indultam neki a kirándulásnak az osztrák és a belga barátommal. aztán viszonylag hamar kiderült, hogy a little bike tripről egészen eltérő fogalmaink vannak, mert tulajdonképpen mountain bike-ot jelentett, ami azért lássuk be elég sokkoló volt számomra, mert nekem már az is stresszfaktor, ha fel kell ugratnom egy járdára. de ekkor már nem volt visszaút, és hősiesen tekertem a kis erdei ösvényen, ami persze tele volt kilógó gyökerekkel, kövekkel, és a falevelek miatt még csúszós is volt. na meg persze meredek. az osztrák barátunk egy őrült, a hegyekben nőtt fel, ismer minden utat, és jóval afölött a sebesség fölött közlekedett, amit az anyukám végig tudna nézni.

megfogalmazódott bennem, hogy jelen helyzetben két választási lehetőségem van: egy. megyek gyorsan, nem tévedekel, de lehet, hogy meghalok. kettő, nem megyek gyorsan, lehet, hogy eltévedek, és talán nem halok meg. majdnem eltévedtem. a hegytető amúgy lenyűgözően szép volt, eszméletlen kilátással, és jobb időt sem kívánhattunk volna, mert sütött a nap, és kellemesen langyos volt a levegő. plusz kaptunk gumicukrot. mikor visszaértünk a civilizációba, én nagyon büszke voltam magamra, hogy túléltem. 

karácsonyi vásárok.

szerintem ha tehetnék, a bécsiek kisajátítanák maguknak a karácsonyt és a karácsonyi vásárokat. 'a' bécsi karácsonyi vásár tegnap nyitott, és meseszép, mint mindig. (ez az, ami a rathaus előtt található) de már egy hete szeretettel várja a forralt borozni vágyókat a MQ karácsonyi vásár, és ha az ember éppen schönbrunnban sétál vagy a belvedere-t látogatja meg, vagy éppen csak az uniwien campuson bóklászik, akkor sem kell a karácsonyi vásárért a szomszédba mennie. de ezek csak a leghíresebbek, bécset megszállták a karácsonyi vásárok.

végszó mára.

és még mindig nem ábrándultam ki bécsből. ha a közepén folyna a duna, ez lenne a tökéletes város.

mivel már több, mint három hete itt vagyok, elég időszerűnek tűnt, hogy ne az legyen a leghasznosabb tevékenységem, hogy elmegyek kondiba (és egyébként is vissza kellett adnom a két hétig érvényes ingyen kártyámat). szóval elkezdtem egyetemre járni.

az első órám kivételesen angolul volt az egyik legnagyobb osztrák ügyvédi irodában vállalatfelvásárlás témában. amíg a lepedő méretű térképemen próbáltam megtalálni, hogy merre is kellene az u-bahn megállótól elindulnom, kicsit izgultam, egyrészt, hogy elkések (pedig bőven időben odaértem), aztán hogy mindenki osztrák lesz (ami azért rossz, mert ők nem is németet beszélnek,  és ha egymással társalognak, komoly nehézségekbe ütközöm), aztán, hogy nem lesz mindenki osztrák, de túl nehéz lesz az angol. szerencsére ezen a napon minden félelmem alaptalannak bizonyult, és a legnagyobb nehézséget a bonyolult vállalatfelvásárlási struktúrák megértése jelentette. még sikerélményem is volt egy kérdésnél, hála annak, hogy tavaly komoly energiákat fektettem a pénzügyi jog tanulásába.

a következő órám csak másnap, azaz ma volt, eu-jog témában, ahol a professzor nem túl hízelgő megjegyzéseket tett a magyar jogrendszer fejleményeire, majd kikérte a véleményemet. 

a harmadik órám szintén ma volt: versicherungsvertagsrecht. itt már nem voltak alaptalanok a félelmeim.. az előadás két és fél órás volt, szinte én vagyok ez egyetlen erasmusos, és a német jogi szaknyelv változatlanul horror. ezen az órán sikerként könyveltem el, hogy a gondolatmenetet tudtam követni, és még egy 5 oldalas jegyzetet is produkáltam..

azért időközben is történt egy két dolog:

volt erasmusos vacsi egy kertvárosi borozós étteremben, ahol annyira sokan voltunk (2-300 fő), hogy elfogyott a kaja, úgyhogy át is mentünk egy másik helyre, miután az lett a leggyakrabban elhangzó mondat, hogy i'm starving.  

voltunk egy nachbar nevű helyen, ahol volt elég kaja, csak nagyon sokat kellett várni. voltunk a travelshackben, ami tulajdonképpen egy kedd esti erasmusos meeting point, és híres a különleges shotokról.

voltunk az egyik dán barátunknál vacsizni, amit közös erővel az ő receptje alapján készítettünk el, és szigorúan csak osztrák borokat ittunk, és kártyáztunk (mert nyilván minden játékból lehet drinking game).

volt treasure hunt is, amin egy magyar, egy horvát lány, egy olasz és egy francia fiú volt a mi csapatunkban. és egy osztrák srác, akit azért nem illik kifelejteni a sorból, mert esn-es, és van az a sejtésem, hogy volt egy kis hátszelünk, mikor a többi esn-es a lapokat pontozta, mert második lett a csapatunk.

volt welcome party egy nagyon puccos helyen, ahol már 10 órakor kígyózó sor állt a bejárat előtt. én szerencsés voltam, mert életemben először a vendéglistán voltam egyik esn-es barátunknak köszönhetően, így a nem kellett várnom. a buli jól sikerült, a ruhatár bezárt, mire haza akartam menni. 

másnap pedig hihetetlen vívódások után meggyőztem magam arról, hogy jó ötlet elmenni a közeli hegyre kirándulni, ami tulajdonképpen a jános-hegy. ezek után pedig bebarangoltunk pár múzeumot, hiszem a lange nacht der museen nevű esemény alkalmából 11 euroért lehetett járni a múzeumokat. és bécsben elképesztően sok van.

végül pedig önzetlenül segítettünk egyik barátunknak átköltözni az új albérletébe, ami nem ígérkezett túl nagy mókának, de ez szerencsére tévedésnek bizonyult. persze azért megígértettük vele, hogy cserébe valamelyik nap vendégül lát bennünket.

az mindig jól esik az embernek, ha megdicsérik az anyanyelviek, hogy jól beszél angolul vagy németül, na de az, mikor azt kérdezi egy svájci, hogy osztrák vagyok-e... és egy fun fact: egy csomó ember szerint francia akcentussal beszélem a németet. whaat??

nyilván nem csak ez a két dolog történt az elmúlt időszakban, de minél több dolog történik, annál kevesebb időm van írni. de most ezeket választottam ki.

egyik este egy bárban, ami mindig külföldiekkel van tele, mindenki egy szájhagyomány útján terjedő grillezésről kérdezgetett, hogy megyek-e, amiről viszont részletek nem nagyon nem derültek ki, és az sem, hogy ki szervezi (azóta is rejtély). a donauinselen (ami a helyi margit-sziget) a parton vannak kiépített tűzrakóhelyek, asztalok és padok, amiket le lehet foglalni (lehet, hogy fizetni is kell, de ez szintén nem derült ki), és nagyon kellemes hely. kicsit késve érkeztünk, de nem maradtunk le semmiről, mert nagyon úgy tűnik, hogy igen ritka az olyan ember, aki tud tüzet gyújtani. de mint ahogy azt szántódon megtanultuk, annál finomabb a vacsi, minél többet kell rá várni. (amúgy valami megmagyarázhatatlan okból az osztrákok azt gondolják, hogy a gulasch tipikus osztrák kaja, de szerencsére az én külföldi barátaimat nem tudták átverni, sőt tegnap egy osztrák srác is bevallotta, hogy tőlünk lopták, de mivel régebben egy ország voltunk, ezért szabad nekik. szerinte.) szóval nagyon finomakat ettünk, és a francia-tunéziai barátunk még kis tunéziai szendvicseket is hozott, amiknek egészen szokatlan ízük volt, de egyet azért most is meg bírnék enni.

ma pedig hegyet másztunk, igazi 1981 méter magas hegyet. van egy német barátunk, aki nagyon lelkes ettől a hegymászós dologtól, most már el bírom képzelni, hogy miért. mikor elindultunk bécsből, még verőfényes napsütés volt, és azon aggódtunk úton odafelé, hogy jajj, le fogunk égni, mert nem hoztunk naptejet. mire odaértünk, elmúltak az ilyen jellegű félelmeink, mert óriási köd volt. szóval a túránk első fele azzal telt, hogy másztunk és másztunk és másztunk, és arról beszélgettünk, hogy milyen gyönyörű lenne a kilátás, ha nem egy felhő közepében gyalogolnánk. szerencsére azért tényleg igaz, hogy a felhők felett mindig süt a nap, és mire felértünk a hegycsúcsra, gyönyörű napsütés lett. aztán beleírtuk a nevünket a könyvbe, ami a hegycsúcson volt egy kis dobozban, és nyugtáztuk, hogy a természet gyönyörű és we are awesome. a kilátás valami leírhatatlan volt, persze csináltunk egy csomó fotót, de az nem adja vissza az érzést, úgyhogy el kell mennetek megnézni egyszer. aztán lefelé egy másik úton mentünk a tiltott rengetegben (sajna megint egy felhőben), és ahogy kezdett sötétedni, kezdett ijesztő lenni. szerencsére még időben visszaértünk a kocsihoz, és nem kellett az egész éjszakát a sötétben tölteni a hegyi tehenektől rettegve, amik a legenda szerint erasmus hallgatókat esznek, és bár nem láttuk őket, biztos, hogy léteznek, mert elég sok nyomot hagytak.. ezek után már csak azon kellett aggódnunk, hogy 9-ig visszaérjünk a kocsival a hilton parkolójába, mert így is épp eleget fizettünk a bérlésért. de minden rendben ment, 21.00-kor meg is érkeztünk, én pedig már az ágyamban fekszem, és tudom, ezt nem illik, mert mégiscsak szombat este van, de a lábaim nem akarnak mozogni. de szerencsére bécs sem egy olyan hely, ahol a többi este unatkozni kell, főleg, hogy holnap kezdődik az orientációs hét...    

a hetem második fele azzal kezdődött (mint ahogy az már megtörtént többször is), hogy véletlenül láttam meg egy fb eventet (international dinner), amire egy magyar lánnyal mentem, ahol szokás szerint egy csomó kedves külföldi volt. mivel kicsit későn észleltük a programot, viszonylag későn értünk oda, cserébe viszont elmentünk utána egy páran meginni egy sört. az ausztál fiúk nagyon komolyan vették, hogy beilleszkednek, ezért kis tiroli bőrnadrágban és kockás ingben jelentek meg (bár lehet, hogy ezzel münchenben jobban be lehet illeszkedni az oktoberfest idején), de azért hogy mégse veszítse el teljesen az identitását, az egyikük tangapapucsot vett hozzá.

aztán voltunk egyik este páran biliárdozni egy egyáltalán nem erasmusos, hanem inkább oszták egyetemistákkal teli helyen. boys v girls felállásban játszottunk, és két vereség után azért mégiscsak sikerült bebizonyítanunk francia lánnyal, hogy tudunk nyerni. aztán csocsóztunk is, és egészen úgy tűnt, hogy nem is vagyok rossz benne, de ez minden bizonnyal csak valami szerencsés átmeneti állapot lehetett. aztán hazafele úton kiderült, hogy igen, itt is nyitva vannak éjjel a gyrososhoz hasonló, de főleg kolbászos dolgokat áruló standok...

tegnap meg az derült ki, hogy egyáltalán nem egy lakótelep szélén lakom (bár igazából sosem gondoltam ezt, csak nem tudtam, mi van kifelé), mert egy kazah és egy román lánnyal elmentünk sétálni egy meseszép parkba, és útközben kicsit olyan érzésem volt, mintha a budai hegyekben sétálnék (főleg, hogy amúgy is a budai oldalon lakom). 

aztán tegnap voltam egy café francais nevű (és nahát francia) étteremben, ami megtestesítette az összes elképzelésemet egy francia étteremről - szinte minden szempontból. (zene, pincérek, bútorok, árak, ételek mennyisége és minősége) egyébként egy magyar barátnőmmel és az ő volt llm-es csoporttársaival voltunk, akik még a szokásosnál is kedvesebbek voltak, különösen egy malajziai lány, aki megosztotta velem, hogy kicsit furcsa neki, hogy itt nincsenek felhőkarcolók, és kicsit hiányzik neki, hogy csak úgy lenézegessen a városra a 22. emeleti lakásának az erkélyéről.

most pedig tanulok egy kis németet, mert ez egy nagyon nehéz nyelv.

az eventet facebookon találtam egészen véletlenül, és ez volt az egyik legérdekesebb hely, ahol életemben jártam. (na jó, ez mondjuk sokkal meggyőzőbben hangzana valamelyik világutazó barátom szájából..) nem tudom, mennyire tudjátok, hogy mi ez (én nem igazán tudtam), úgyhogy aki tudja, ugorjon a következő mondatra. a koncepció az, hogy egy csomó ember összegyűlik a világ minden tájáról, és rengeteg nyelven beszélnek különböző asztaloknál, van ahol csak kötetlen beszélgetés van, van ahol tanítanak. és adnak török teát is, pont olyat, mint a kálvin téri gyrososnál.

a mi asztalunknál (german, gondoltam azért mégsem az arabbal vagy az orosszal kezdek) egy török szülőktől származó, de már bécsben született nagyon kedves informatikus lány irányította a beszélgetést. a legviccesebb egy venezuelai néni volt, akinek van egy barátnője mosonmagyaróváron, és ezért kb tízszer megpróbálta kimondani ezt a szót, ami egyébként nyilván esélytelen volt, mert nem tudott sem a, sem gy betűt mondani, és az sem zavarta különösebben, hogy közel sem ezt a szót, csak valami hasonlót mondott. nekem is csak azért sikerült kitalálnom, mert rajzolt egy térképet. amúgy meg nagyjából németül beszélt, valami őrületes spanyol akcentussal és spanyol szavakkal fűszerezve. és hozott egy dobozkában szeletelt almát is, mint valami kedves nagyi. aztán volt egy másik néni peruból, ő elég jól beszélt, meg a nyelvtan is vágta, és együtt magyaráztuk az afgán fiúnak, hogy mi a különbség a mich és a mir között.

aztán volt egy másik afgán fickó, aki megkérdezte, hogy férjnél vagyok-e (ezen a ponton azért elgondolkodtam, hogy jó ötlet volt-e ide eljönni), mondtam neki, hogy nem, de nálunk nem is szokás túl fiatalon házasodni. (a számokba inkább nem mentem bele, főleg hogy épp tegnap olvastam egy elég sokkoló cikket a tízévesen férjhez adott közel-keleti lányokról.) de azt már közösen nyugtáztuk, hogy jobb nem annyira fiatalon férjhez menni, és hogy még bőven van időm. aztán volt egy török lány is, aki építésznek fog tanulni, de előbb megtanul németül. kérdezte, hogy én mit tanulok, de hiába mondtam neki, hogy jura vagy rechtswissenschaft (pedig még paragrafusjelet is rajzoltam), ezek nehéz szavak. aztán kérdeztem, hogy nézi-e a how i met your mothert, és marshallhoz hasonlítva magam mégiscsak sikerült elmagyarázni. ennyi mára.

megijedtem egy pillanatra, mikor nem találtam a szokásos helyén a gombot, amivel bejegyzést tudok gyártani. de szerencsére kikutattam a probléma forrását, és visszaraktam a helyére, így ezután is rendszeresen jelentkezem a szájbertérben. 

mikor éppen nem barátkozom vagy sétálgatok a városban, akkor szoktam németül könyvet olvasni (hogy egyszerre művelődjek és gyakoroljam a németet), és elhatároztam, hogy átnézem mellé a nyelvtant is a gimis németkönyvemből. az egyik vicces az volt, hogy kinyitottam, és rögtön a borító utáni első lapon ez állt a csálé betűimmel: betrunken = berúgni. egy kicsit felnevettem. a másik vicces szomorú az volt, hogy valami pénzzel kapcsolatos témánál saját okulásomra feljegyeztem: 1 euró = 249 forint. a régi szép idők. egyébként én is felhagytam azzal, hogy átváltok mindent villámgyorsan forintra, egyrészt azért mert nem számolok olyan gyorsan fejben (kivéve pingpongnál), másrészt azért, mert különben állandóan arra kellene gondolnom, hogy hű otthon mennyivel olcsóbb. persze azért nem minden, pl a mosogatógép-tabletta jó áron van, de arra meg éppen nincsen szükségem. az könnyen elő tud fordulni itt az emberrel, hogy bóklászik a városban, és ránéz egy kirakatra, hogy hű de jó kabát, aztán az árára, hogy hű de drága (mert mondjuk 1000 euró). de itt igazi élmény a window shopping, mert tele van minden dizájner ruha meg lakberendezési boltokkal és showroomokkal, pedig ez csak a währinger straße, ami azért mégsem a mariahilferstraße.

ez pedig csak egy kis szösszenet, de szerintem aranyos: ma bécsbe is beköszöntött az ősz, a szél a währinger straßén kacagva szaladt, az eső nekiállt zuhogni, de nagyon hamar el is állt, és kisütött a nap. megálltam fényképezni egy épületrészletet, mikor egy bácsi odalépett hozzám, hogy forduljak meg, és nézzem, ott egy óriási szivárvány...

de amúgy is jó dolog itt sétálgatni, mert nagyon szépek az épületek, és van egy sajátos hangulata. az emberek pedig jól öltözöttek, látszik rajtuk, hogy pénzük és igényük is van rá. néha azért kicsit félek, hogy elcsap valami jármű az utcákon, mert sokszor nem egyértelmű, hogy mi az, ahol az ember jár: járda, út, villamossín oder was. mert néha mind a három egyben.

voltam barátkozni egy erasmusos esten, ma meg orientáción. nagyon kedvesek és barátságosak az emberek, és hihetetlenül sok helyről származnak. én pedig elkerülhetetlenül szemben találom magam a megunhatatlan és zseniális hungry-hungary joke-kal. szóval csevegtem emberekkel új zélandról, new yorkból, skóciából, spanyolországból (és annak ellenére, hogy mindenki azt mondta, hogy a spanyolok csak egymással barátkoznak, én nem így tapasztaltam), olaszországból, svédországból (bár inkább töröknek nézett ki), törökországból (de ők nem néztek ki svédnek) és hát persze ausztriából. az árakra mondjuk itt nem volt panasz, mert 8-ig 50 cent volt egy longdrink, ami azért még a ludovika árszínvonalát is veri. (persze azért - ha nem is az árral arányosan - de kispóroltak belőle némi alkoholt.) viszont óránként drágultak a dolgok, és a pultos fiúk szerintem őszintén küldetésüknek tekintették, hogy tényleg minél több embert kiszolgáljanak, és mire elővakartam a tárcámból a pénzt, már az utánam kérő itala is a pulton volt. a következőt most csak azért írom le, mert meglepődtem (amiből azt lehet leszűrni, hogy még nem láttam eleget a világból): készítette a pultos az italomat, beleszórt egy jó adag jeget, egy csávó elvett egyet belőle, vele fizettetett 4 eurót, nekem meg elővett egy újat. na so was!