nyilván nem csak ez a két dolog történt az elmúlt időszakban, de minél több dolog történik, annál kevesebb időm van írni. de most ezeket választottam ki.
egyik este egy bárban, ami mindig külföldiekkel van tele, mindenki egy szájhagyomány útján terjedő grillezésről kérdezgetett, hogy megyek-e, amiről viszont részletek nem nagyon nem derültek ki, és az sem, hogy ki szervezi (azóta is rejtély). a donauinselen (ami a helyi margit-sziget) a parton vannak kiépített tűzrakóhelyek, asztalok és padok, amiket le lehet foglalni (lehet, hogy fizetni is kell, de ez szintén nem derült ki), és nagyon kellemes hely. kicsit késve érkeztünk, de nem maradtunk le semmiről, mert nagyon úgy tűnik, hogy igen ritka az olyan ember, aki tud tüzet gyújtani. de mint ahogy azt szántódon megtanultuk, annál finomabb a vacsi, minél többet kell rá várni. (amúgy valami megmagyarázhatatlan okból az osztrákok azt gondolják, hogy a gulasch tipikus osztrák kaja, de szerencsére az én külföldi barátaimat nem tudták átverni, sőt tegnap egy osztrák srác is bevallotta, hogy tőlünk lopták, de mivel régebben egy ország voltunk, ezért szabad nekik. szerinte.) szóval nagyon finomakat ettünk, és a francia-tunéziai barátunk még kis tunéziai szendvicseket is hozott, amiknek egészen szokatlan ízük volt, de egyet azért most is meg bírnék enni.
ma pedig hegyet másztunk, igazi 1981 méter magas hegyet. van egy német barátunk, aki nagyon lelkes ettől a hegymászós dologtól, most már el bírom képzelni, hogy miért. mikor elindultunk bécsből, még verőfényes napsütés volt, és azon aggódtunk úton odafelé, hogy jajj, le fogunk égni, mert nem hoztunk naptejet. mire odaértünk, elmúltak az ilyen jellegű félelmeink, mert óriási köd volt. szóval a túránk első fele azzal telt, hogy másztunk és másztunk és másztunk, és arról beszélgettünk, hogy milyen gyönyörű lenne a kilátás, ha nem egy felhő közepében gyalogolnánk. szerencsére azért tényleg igaz, hogy a felhők felett mindig süt a nap, és mire felértünk a hegycsúcsra, gyönyörű napsütés lett. aztán beleírtuk a nevünket a könyvbe, ami a hegycsúcson volt egy kis dobozban, és nyugtáztuk, hogy a természet gyönyörű és we are awesome. a kilátás valami leírhatatlan volt, persze csináltunk egy csomó fotót, de az nem adja vissza az érzést, úgyhogy el kell mennetek megnézni egyszer. aztán lefelé egy másik úton mentünk a tiltott rengetegben (sajna megint egy felhőben), és ahogy kezdett sötétedni, kezdett ijesztő lenni. szerencsére még időben visszaértünk a kocsihoz, és nem kellett az egész éjszakát a sötétben tölteni a hegyi tehenektől rettegve, amik a legenda szerint erasmus hallgatókat esznek, és bár nem láttuk őket, biztos, hogy léteznek, mert elég sok nyomot hagytak.. ezek után már csak azon kellett aggódnunk, hogy 9-ig visszaérjünk a kocsival a hilton parkolójába, mert így is épp eleget fizettünk a bérlésért. de minden rendben ment, 21.00-kor meg is érkeztünk, én pedig már az ágyamban fekszem, és tudom, ezt nem illik, mert mégiscsak szombat este van, de a lábaim nem akarnak mozogni. de szerencsére bécs sem egy olyan hely, ahol a többi este unatkozni kell, főleg, hogy holnap kezdődik az orientációs hét...
