megijedtem egy pillanatra, mikor nem találtam a szokásos helyén a gombot, amivel bejegyzést tudok gyártani. de szerencsére kikutattam a probléma forrását, és visszaraktam a helyére, így ezután is rendszeresen jelentkezem a szájbertérben.
mikor éppen nem barátkozom vagy sétálgatok a városban, akkor szoktam németül könyvet olvasni (hogy egyszerre művelődjek és gyakoroljam a németet), és elhatároztam, hogy átnézem mellé a nyelvtant is a gimis németkönyvemből. az egyik vicces az volt, hogy kinyitottam, és rögtön a borító utáni első lapon ez állt a csálé betűimmel: betrunken = berúgni. egy kicsit felnevettem. a másik vicces szomorú az volt, hogy valami pénzzel kapcsolatos témánál saját okulásomra feljegyeztem: 1 euró = 249 forint. a régi szép idők. egyébként én is felhagytam azzal, hogy átváltok mindent villámgyorsan forintra, egyrészt azért mert nem számolok olyan gyorsan fejben (kivéve pingpongnál), másrészt azért, mert különben állandóan arra kellene gondolnom, hogy hű otthon mennyivel olcsóbb. persze azért nem minden, pl a mosogatógép-tabletta jó áron van, de arra meg éppen nincsen szükségem. az könnyen elő tud fordulni itt az emberrel, hogy bóklászik a városban, és ránéz egy kirakatra, hogy hű de jó kabát, aztán az árára, hogy hű de drága (mert mondjuk 1000 euró). de itt igazi élmény a window shopping, mert tele van minden dizájner ruha meg lakberendezési boltokkal és showroomokkal, pedig ez csak a währinger straße, ami azért mégsem a mariahilferstraße.
ez pedig csak egy kis szösszenet, de szerintem aranyos: ma bécsbe is beköszöntött az ősz, a szél a währinger straßén kacagva szaladt, az eső nekiállt zuhogni, de nagyon hamar el is állt, és kisütött a nap. megálltam fényképezni egy épületrészletet, mikor egy bácsi odalépett hozzám, hogy forduljak meg, és nézzem, ott egy óriási szivárvány...
de amúgy is jó dolog itt sétálgatni, mert nagyon szépek az épületek, és van egy sajátos hangulata. az emberek pedig jól öltözöttek, látszik rajtuk, hogy pénzük és igényük is van rá. néha azért kicsit félek, hogy elcsap valami jármű az utcákon, mert sokszor nem egyértelmű, hogy mi az, ahol az ember jár: járda, út, villamossín oder was. mert néha mind a három egyben.
voltam barátkozni egy erasmusos esten, ma meg orientáción. nagyon kedvesek és barátságosak az emberek, és hihetetlenül sok helyről származnak. én pedig elkerülhetetlenül szemben találom magam a megunhatatlan és zseniális hungry-hungary joke-kal. szóval csevegtem emberekkel új zélandról, new yorkból, skóciából, spanyolországból (és annak ellenére, hogy mindenki azt mondta, hogy a spanyolok csak egymással barátkoznak, én nem így tapasztaltam), olaszországból, svédországból (bár inkább töröknek nézett ki), törökországból (de ők nem néztek ki svédnek) és hát persze ausztriából. az árakra mondjuk itt nem volt panasz, mert 8-ig 50 cent volt egy longdrink, ami azért még a ludovika árszínvonalát is veri. (persze azért - ha nem is az árral arányosan - de kispóroltak belőle némi alkoholt.) viszont óránként drágultak a dolgok, és a pultos fiúk szerintem őszintén küldetésüknek tekintették, hogy tényleg minél több embert kiszolgáljanak, és mire elővakartam a tárcámból a pénzt, már az utánam kérő itala is a pulton volt. a következőt most csak azért írom le, mert meglepődtem (amiből azt lehet leszűrni, hogy még nem láttam eleget a világból): készítette a pultos az italomat, beleszórt egy jó adag jeget, egy csávó elvett egyet belőle, vele fizettetett 4 eurót, nekem meg elővett egy újat. na so was!
